Ultimate 9 kapszula


  • Miért jó ez önnek ?
  • Mert pár hónap alatt megfiatalítja önt, eltünteti a betegségeit és normalizálja teste működését !

 

Mindenkiben felvetődik a kérdés, hogy milyen módon lehetne az öregedés folyamatát leállítani, lelassítani, beteg, fáradt és elhasználódott sejtjeinket újakra cserélni. Hogyan lehetne súlyos betegségeinkből könnyedén és gyorsan felépülni. Több évtizedes kutatás, kísérletezés során gyakorló orvosok jöttek rá a titok nyitjára: Az emberi sejtek, gyorsabban gyógyulnak és cserélődnek új, hibátlan sejtekre, ha a vérünkben procain tartalmú anyag kering.

Ennek a felfedezésnek a hatására már 1947-től kísérleteket folytattak olyan embereken akikről az orvosok lemondtak. Az eredmények az orvostársadalmat is meglepték. Játszva épültek fel betegségükből a súlyos betegek, a gyógyulási idő a negyedére csökkent, a sebek fele idő alatt behegedtek. Az időskori végelgyengülés közelében lévő betegek újra kivirultak és visszanyerték erőnlétüket. A súlyos daganatos betegek állapotromlása egyik pillanatról a másikra megállt. Mindezt egy procain hydrochlorid nevű vegyület idézte elő, amit a betegeknek injekcióban adtak be. A kifejlesztett szer szabadalmát egy amerikai cég megvásárolta és a mai napig is birtokolja. Zárt klinikáin sok ismert, híres ember megfordult és kezeltette magát. 2000-ben újabb kutatások után megalkották a tablettás változatot, amely működésében és hatásában pontosan olyan lett, mint az injekciós társa. További fejlesztések során 2003-ban megszületett az Ultimate 9 kapszula és ennek speciális változatai az Ultimate 9 Plus és az Ultimate 9 Cardio Vascular - amik már nem csak procain hydrochlorid-ot és a hasznosulásához fontos vitaminokat tartalmazzák, hanem különféle speciális összetevőket is.

A készítmények hatóanyaga : a 100 %-os tisztaságú procaine hydrocloride,

képlete : C13H2002N2HCL

 

Ultimate 9

Alapkészítmény, a procain tartalmú készítmények minden összetevőjét tartalmazza. (Procain HCl -t és a hasznosulásához fontos 8 összetevőt.)

Ultimate 9 plus

Ultimate 9 készítmény olyan természetes kiegészítőkkel, amik a májat, emésztést védik és működését javítják, szabályozzák az emésztést.

Ultimate 9 Cardio Vascular

Ultimate 9 készítmény olyan természetes anyagokkal, amik a szív működését és a keringést támogatják és javítják, valamint a sejtek energiaellátását szabályozzák.

Procain Hcl Krém

Gyógyászati készítmény, a bőr megfiatalítására és kialakult bőrproblémáinak eltűntetésére. Kondicionál, semlegesíti a rácokat, felfrissíti a bőr sejtjeit.